Nyuszi ül a fűben - Pat the Bunny

Egy kétlaki család, mint amilyen a miénk, sokszor kénytelen apró-cseprő dolgokról lemondani, hogy működjön a jövős-menős életmód. Többek között a háziállat-tartásról. És hát négy gyerek mellett elengedhetetlenül felmerül időről időre a kérdés, hogy ha minden barátunknak van állatkája, akkor miért épp nekünk nem lehet. Persze aztán felfogják, hogy ez így racionális, hiszen szerencsétlen állatunk nyáron éhen halna, amíg mi a Balatonon sütkérezünk, de ez mit sem változtat azon, hogy szüntelenül vágyakoznak.

Én persze egész másképp látom a helyzetünket. A kutyának sem hiányzik háziállat, mikor csak ki kell lépnünk a kertbe, és kész szafaripark vesz bennünket körül. Úgy, hogy egy fia garast sem kell állateledelre költenünk. Csak jönnek, és hagyják, hogy élvezzük a társaságukat.

Tegnap a Lili egy bébi-nyuszit talált a ház előtt a fűben. Mint kiderült, a Nóra már két nappal ezelőtt felfedezte ugyanezt a nyúlbabát a hátsó kertben. Majd el olvadtunk tőle, olyan helyes pirinyó volt:

Vacationing in Europe for two months every summer is pretty darn great. However, it doesn't come without a price. And I don't just mean the big bucks for airfare, but lots of little adjustments in our lives to make this dual-dweller lifestyle possible. For one, we can't have pets. And it is an issue in a family with four kids. Time and again the kids fall in love with some cute little critter and want to adopt it. Eventually, they do grasp that the poor creature would not survive the summer here without us, and they drop the subject until the next cutie shows up.

If you ask me on the issue of pets, I say we have plenty. We are fortunate to live in an area where our yard seems like a safari park. Animals come and go, feed themselves, and enjoy the grassy, wooded playground right here around our house.

Yesterday Lili discovered a baby bunny in our front yard. As is turns out, Nora had spotted her the day before in the back yard. She was so tiny and adorable, it melted our hearts:

Az mindig kaland, ha nyuszi érkezik vendégségbe, mert ők viszonylag ritkán tisztelnek meg bennünket.

Nem úgy a mókusok, akiknek lakosztályuk is szokott lenni a kertünkben. Olyan jópofák, mikor hancúrozás közben megállnak a teraszon, hogy az asztal alól összekparirgálják a piciny falatkákat, amiket a Lili az előző esti vacsoránál lepotyogtatott...

Having a bunny around is always a big deal for the kids, because they don't visit every day.

Unlike squirrels that like to build their nests on one of our trees. We love watching them from our living room as they chase each other up and down the deck and stop for the crumbs underneath the table that Lili may have dropped from her dinner the previous day.

Tavaly nyáron és ősszel egy oposszum tartotta izgalomban a családot. Rendre esténként sötétedés után felült a terasz korlátjára, és csöndben ábrándozott, míg mi három méterre tőle ettünk-ittunk-vígadtunk. Beletelt néhány alkalomba, hogy libabőr nélkül tűrjük a jelenlétét, de aztán ahogy eltűnt október végén, szinte hiányzott. A legjobban azt sajnáltuk, hogy sosem mutatta be nekünk azt a híres, cirkuszba illő oposszum-mutatványt, ahol a nem is aprócska testét fejjel lefele a farkánál fogva lógva himbálja. De talán majd idén nyáron...

Last year an opossum decided to entertain us during the warmer months. It used to emerge after dusk and just sat and stargazed quietly on the deck railing while we were eating/drinking/chatting ten feet away from him. It took us a while to get used to sharing our space with him without having goosebumps, but we did kind of like him and ended up missing him as he disappeared at the end of October. And he left without ever showing us that famous opossum trick where they hang from trees by their long skinny tails. It would have been fun to actually see him perform that act. Maybe this summer...