Easter Break -- Húsvéti Szünet

Mindjárt itt a nyár, és még a tavaszi szünetről sem meséltünk. Ezt muszáj pótolnom, legalább néhány képpel, mert fene jó kis szünetünk volt!

Először is, nem mindennapos társaságban tavaszoltunk:

Pár napra kiruccantunk a Blue Ridge hegységbe:

Ebben a faházban laktunk a patakparton:

Hegyen-völgyön bóklásztunk, kirándultunk:








Húsvétoztunk:



A faház kertjében lévő privát "Húsvét-szigeten" tojást vadásztunk:



Lazítottunk, vígadtunk:






Volt egy potyautasunk, NAM, a tortababa, akit Anna kötött magának útitársnak a kirándulásra. A neve azt hiszem a 'nem'-ből származik, Áron emigráns kiejtésében. NAM vagányul vette az akadályokat egész úton, soha semmiről le nem maradt volna. Hát NAM jópofa?
Hogyha a NAM a hegyekben maradt volna, talán az én mesém is tovább tartott volna. ;-)

Kiolvadtunk a fagyból - Thaw

Ne higgyetek ám ennek az aromo-blognak, ami hetekig azt próbálta elhitetni veletek, hogy nálunk megállt az idő február közepén a nagy hóban. Mert erről aztán szó sincs. Inkább úgy szaladtak egymásba az eseménnyel teli napok, hogy sosem jutottunk hozzá a meséléshez. Na de néhány szóban azért csak felvázolom az előző pár hetünket. Olvassatok tovább lefele.

I bet you guys think that time froze to a standstill in the big mid-February snow. Well, not at all. What happened instead was that things heated up so much and started happening so quickly that we never had a chance to tell about them. Which is why I'm grabbing this opportunity to tell you about our past few weeks. Keep reading.

Lili 6

Lilike hat éves lett. Erre a mérföldkőre 364 napon át várt a Lili tele izgalommal, úgyhogy nem lehetett csak úgy ímmel-ámmal felköszönteni. Előtte hetekig csak arről lehetett vele beszélni, hogy milyen tortája legyen és kiket hívjunk meg és mit szeretne ajándékba. A 'mit szeretne ajándékba' téma volt a legjópofább, mert semmi másért nem könyörgött, mint egy hatdolláros gumi korcsoyaélvédőért.
Hát mi ezt a korcsoyaélvédőt úgy megvettük neki, mint a sicc. Ráadásul ciklámenben. Meg sütöttünk neki habos tortát, és kész is volt a családi ünnep:

Lili has turned six. She had spent 364 days waiting excitedly for this milestone, so we had to give the day its due. For weeks, all she wanted to talk about was the kind of cake she'd have, whom she'd invite and what she'd like for a present. The latter was the funniest category because all she was begging us for was a six-dollar pair of blade protectors for her skates. Well, we benevolently agreed to procure them. And in pink, no less. Then we made one of those princess cakes for her and the family celebration was all set.

Mint látjátok, előkerült azért a korcsolyavédő mellé más ajándék is, a nagyszülőktől érkezett magyar mesekönyvektől a babaruhákon keresztül a Webkinz állatokig minden, ami egy hatéves nagylány álmaiban megfordulhat.

Aztán a téli olimpiától felbuzdulva szerveztünk neki a barátaival egy szülinapi olimpia-partit.

A 'szerveztünk' az úgy ment, hogy a Lili három nagytesója kitalálta az olimpiai versenyszámokat, benyújtotta nekem a kellékekre az igényeiket, azokat innen-onnan összekapartuk, megtöltöttünk egy dobozt nyereményekkel, és Anna levezényelte a olimpiai játékokat. A verseny után jött a pizza meg az újabb habos torta.

As you can see, the blade protectors were augmented by a couple of other presents as well, ranging from the Hungarian storybooks from the grandparents, to the doll dresses and Webkinz toys -- anything a six-year-old big girl can dream of.

Then we took our cues from the winter Olympics and threw an Olympic party for her and her friends.

What this meant was that Lili's three big siblings came up with Olympic events (such as balloon throwing and speed somersault), we scraped together some materials and filled a prize box with some Grand Prizes, and then we let Anna manage the Games. Afterwards, we ate like olympians: there was pizza and another princess cake.

Említésre méltó még az is, hogy a háziolimpia színhelye az újonnan lekövezett (!) lenti játszószoba volt, de ez már egy másik történet. Olvassatok még tovább lefele.

Here's a key piece of trivia: the home Olympics were held in the newly tiled (!) recroom downstairs. But this is another story. Keep reading.

Akár hiszed, akár nem - Believe It Or Not

Aki olvasta a karácsonyi képeslapunkat, nyilván meg volt róla győződve, hogy nálunk a játszószoba lekövezése ha nem is örök családi vita, de legalábbis örök ábránd marad. Hát, hitetlenek, hadd számoljak be róla, hogy a játszószoba le van kövezve. Ráadásul magunk köveztük le a saját két kezünkkel, jobban mondva a saját négy kezünkkel (Andris + Szilvi). Köszönet jár a vancouveri téli olimpia sportolóinak, akik az első kőtől az utolsóig szórakoztattak bennünket a meló alatt. Ugyanis az egyetlen tévénk a kövezés alatt álló szobában volt...

Ellentétben sok korábbi házfelújítási munkálatunkkal, ezzel a projektünkkel kivételesen elégedettek is vagyunk. Mert szép lett :))))
Jöhettek megnézni!

Those of you who read the Hungarian version of our Christmas card may be thinking that tiling the rec room downstairs was the subject of some epic nightmare or unfulfilled dream, depending on whose point of view you are taking, and at any rate, that it was never gonna happen. Well, unbelievers, you've been proved wrong. The rec room is tiled, the tiles are grouted, the grout is sealed. And we did it with our own two (OK, four) hands, Szilvia and I. Here's a big thank you to the Olympians of Vancouver who kept us entertained throughout the process.

And lemme brag a little: unlike most of our home improvement projects, this one actually turned out pretty well. And I even got a cute little tile saw out of it. Come and check out our newly refurbished rec room.

Brownie Cheesecake a Mamának - Mom's Brownie Cheesecake

Nekem is volt nemrégiben szülinapom, bár én nem vártam annyira, mint a Lili. Dehát nálunk a szülinap nagy nap, akár várja az ember, akár nem. Az a helyzet, hogy egy ekkora családban mindig akad legalább egy pár ember, aki komolyan veszi az ünneplést, így hát az idén is jutott nekem "Happy Birthday". Köszönöm a sok jókívánságot!

I, too, had my birthday recently, even if I hadn't been as eager as Lili. But that's neither here nor there: birthdays are a big deal for us, and with a family as big as ours, there're always a couple of people to take celebrating seriously. Thank you, all.

Snowmageddon - Hórror

Holnap lesz tíz napja, hogy együtt telel itthon az egész család. Nincs iskola, elmaradnak a délutáni különórák, nem jár a metró, ezért munkábajárás sincs. Azt írta erről a napokban a Washington Post, hogy ez a maratoni hószünet alaposan próbára teszi a szülők idegeit és gyerektűrő-képességét. Ami minket illet, mi akár máris megrendelnénk még tíz napot egy ilyen kis házias üdülésből. Na Andris persze itthonról dolgozott ("dolgozott"), mégis nagyot jót vígadtunk együtt egész héten:

Tomorrow will mark the tenth day of our snowmageddon vacation here in Fairfax. No school, no after-school classes, no metro, no commute. The Washington Post claimed the other day that the snowday marathon was seriously testing area parents' ability to survive the presence of their own children. As to our own story, we are ready to order another ten days of this snowed-in vacation at home. O.k., Andras did have to work ("work") from home, but still, we've had the time of our life this week.

Reggel kilenc-tízig húztuk a lóbőrt. Utána villásreggeliztünk, ilyesmiket:

We slept until nine or ten every morning. Then we had a hearty brunch, like this:

Rengeteget havaztunk! Sokat lapátoltunk, és még többet játszottunk. Végre felépült a saját iglunk, amiről a gyerekek évek óta álmodoznak:

We loved the snow! There was a lot of shoveling, but there was even more playing. The kids finally built the igloo they had been dreaming about for years:

Nóra minden napra sütött nekünk valami édes finomságot. A "Hölgycsók" volt az egyik kedvencünk:

Nora whipped up some yummy treats for us every day. Her "Ladies' Kisses" were among our favorites:

Mindenki naphosszat élvezhette a saját kis kuckóját. Anna például a művészsarkát:

Everybody enjoyed endless hours in their own little nook of the house. Here, Anna in the 'Artist's Corner':

A második vacsora után házimoziztunk hajnal egyig, hogy másnap garantáltan sokáig tudjunk aludni.

Ma úgy döntöttünk, hogy ideje már egy kicsit összeszedni magunkat, úgyhogy holnap elmegyünk dolgozni egy kicsit. Ide:

We had late-night suppers after dinner every day, followed by a movie night until 1am, just to make sure we would all sleep in the next morning.

Today we finally decided it was time to pull our act together. Tomorrow we are going to work (out). Destination:

Frau Holle, Please!

Emlékeztek Holle Anyóra a Grimm-mesekönyvből? Arra, hogy a Holle Anyó párnáját minden nap úgy kell fölrázni, hogy hulljanak belőle a pelyhek, és olyankor mindig hó esik a Földön?

Hát drága jó Holle Anyó! Köszönjük eddigi nagylelkűségedet; a szombati hatvan centi hóra ma éjjel esett megint egy jó arasznyi, és most is nagy pelyhekben szakad! Ha szépen megkérünk, tartanál a kedvünkért egy rövidke szünetet a párnarázásban? Csak egy pár napot, hogy ki tudjuk ásni magunkat a nyakig érő hóból. Jó, jó, nem panaszkodni akarunk, mert imádunk hógolyózni meg síelni meg a hóembereknek hókunyhót építeni, de tudod, azért a hóból is megárt a sok!

Remember the Brothers Grimm story of Mother Holle? That every day, her bed would have to be shaken up until feathers flew from it, and that is why snow falls on Earth?

Well, dear, dear Mother Holle! Thank you for your generosity; on top of the two and a half feet of snow we already had, last night we received another six or so inches, and even now, snow is still falling! Maybe if we ask nicely, you'll give us a little break with the bed shaking. Not to say that we aren't enjoying ourselves with snowball fights, ski trips, and snow men, it's just that, after all, too much of a good thing is still too much!

A hó napos oldala -- The Bright Side of the Snow

Azért egy kis napsütés mindjárt más színt ad a 60 centi friss hónak, ami az előző két napon ránkszakadt:

It only takes a little sunshine to put two feet of fresh snow in a brand new light:

Hórekord -- Historic Blizzard of 2010

Ha a ház bejárata így néz ki

So, if the front door looks like this

és a hátsó ajtó így

and the back door is like this

akkor merre induljon el az ember, ha ki akar menni a házból?

Lilike a hátsó utat találta járhatóbbnak:

then which way would you get out of the house?

Lili tried her luck with the back door.

Ha ki is verekedtük magunkat a házból, messze nem jutunk, mert a járgányt még csak kiássuk,

Of course, even if we make it out of the house and we dig the car out,

de nincs utca!

we can't get far, because there's no street!

1, 2, 3, 4

"És hogy bírod négy gyerekkel a strapát?"

Ezzel a kérdéssel olyan gyakran találom szemben magamat, hogy már csak elmosolyodom, és rávágom a rutin válaszomat: "Két gyerek után már mindegy, hogy hányan vannak!"

És tényleg van benne valami. Két gyerek után az ember élete folyton a gyerekek körül forog, a házban mindig rendetlenség van, az autó tele van gyereküléssel, és tíz évig gondolni sem lehet egy jó étteremre, színházra vagy kirándulásra. Nem úgy persze az állatkertre meg a játszótérre. Két gyerek erről ugyanúgy tud gondoskodni, mint négy vagy nyolc.

Na de nemrégiben a Nóra és az Áron egy-egy barátjuknál töltötték a péntek estét, így két gyerekkel ülhettünk le vacsorázni, és éjszakába nyúlóan négyesben tereferéltünk. És két gyerekkel egyáltalán nem olyan volt az este, mint néggyel.

Négy személyre pikk-pakk meg lehet teríteni az asztalt. A vacsora közben nincs zsivaly. Olyan kevés étel fogy, hogy a maradékból még a másnapi vacsora is kijön. Kaja után az asztalt egy szempillantás alatt lerámoljuk, hiszen csak az asztal felét kellett használnunk. Az egyébként olyan fájdalmas fogmosás-fürdés-pizsama szertartáson könyörgés nélkül tíz perc alatt túlvagyunk. Szóval vannak, akik ennyivel megússzák minden nap?!

Aztán egy-egy este, mikor félig ájultan beesem az ágyba, szintén eszembe jut, hogy azért négy gyerek az nem két gyerek. Hogy illusztráljam a strapamennyiséget, végigmegyek egy hétfői napunkon. Ezt leginkább magamnak írom össze, hogy ne sírjam vissza ezeket a napokat, amikor a gyerekek már egyetemre járnak ;-)

Szóval, a hétfőnk ilyen:

Reggel a hétvégén lecsupaszított fridzsiderből kihalászom a maradványokat, és négy embernek ebédet csomagolok belőle.

Leadom a gyerekeket az iskolában, aztán vágtatok a közértbe, különben felkopik az állunk a hét hátralevő részében.

Megveszek 9 liter tejet (nem viccelek: 3,5 liter 2%-ost, 3,5 liter zsírmentest, és 2 liter laktózmentest -- és nem a tartóstejről beszélek, hanem a friss tejről, aminek a hűtőben kell helyet találnunk), 24 zsömlét, 36 tojást, 3 kiló húst, tíz doboz joghurtot, öt-hat doboz müzlit, hogy csak a lista állandó első néhány sorát említsem. Ezzel kihúzzuk péntekig.

Otthon épphogy elrámolom a cuccot, máris sétálhatok ki az iskolabusz-megállóba, mert hétfőn a Lilikének csak 11:15-ig tart az iskola.

Lilivel megebédelünk (én inkább reggelizem, mert előtte még nem ettem semmit), aztán elfurikázunk a műjégpályára, mert ugyan a korcsolyaórája csak csütörtökön van, hetente egyszer ki kell mennie a jégre gyakorolni. Szóvan gyakorlunk egy sort. Lilikével ilyenkor madarat lehet fogatni.

Aztán szaladunk haza, hogy mire fél kettőkor a Nóra és az Áron megérkeznek az iskolából, mi is otthon legyünk. Különben mindenki elfelejt nekiállni a házi feladatának.

Háromra fuvolaórára visszük a Nórát. Fél négyre vissza kell érni érte, és mivel hazamenni nem érdemes, inkább beugrunk a Lilivel a könyvtárba néhány új mesekönyvért.

Nórát a fuvolaóráról egyenesen a zenekari próbára taxizzuk 3:45-re.

Innen haza, de a házba bemenni nincs időnk, csak betelefonálunk az Annának, aki időközben hazaért az iskolából, hogy két perc múlva a ház előtt vagyunk, és beszállhat az autóba: irány a rajzóra.

Ezután van negyven percem otthon, mielőtt a Nórát haza kell hoznom a zenekarról. Ilyenkor észre szoktam venni, hogy van ám egy fiam is, akkor is, ha ma nem ő a főszereplő, és végigrágom vele a legfrissebb futballhíreket, csak hogy ne tűnjön föl szegénykének, hogy egész nap rá se nézek. Közben beindítok egy mosást.

Aztán már csak két fuvar: Nórát haza a zenekarról, aztán hat-nyolc perc otthon, majd Annát haza a rajzóráról.

Hat húszra lenyomtunk minden programot, úgyhogy én, mint aki jól végezte dolgát, nekiláthatok vacsorát főzni. Még szerencse, hogy van miből főzni, mert reggel bevásároltam. Innen minden sínen van, csakhogy amikor lejár a mosógép és leszaladok átrámolni a ruhát a szárítóba, garantáltan odakap a vacsora. De sebaj, hétfő estére elég alcsonyak az elvárások.

Hál' istennek csak egy hétfő van a héten. Nem minden napunk ilyen sűrű ám, ezért máskor arra is jut időm, hogy kitakarítsam a konyhát vagy összepározzam a heti kb. 110 darab zoknit (megint nem viccelek ám, hét nap szorozva tizenkét lábbal az heti 42 pár, plusz a vasárnapi sízoknik, Nóra tánczokniai, meg néhány tornazokni itt-ott, 50-60 pár mindig van).

Az a legviccesebb, hogy én meg közben állás után akarok nézni. Persze ha én dolgozni járnék, akkor nem lenne rajzóra az Annának meg fuvolaóra a Nórának meg korcsolyázás a Lilinek, és cserébe a megspórolt pénzből étteremből hozhatnánk minden este a vacsorát és eldobható zoknikat hordhatnánk. Hmm... Ezen még gondolkodom...

Anna Anno

Tizennégy éve történt...

It was fourteen years ago...

hogy a család lányvonalán négy generáció együtt lehetett egy megörökítésre.

that four generations of girls in our family got to pose together for a snapshot that we will cherish forever.

Tizennégy évvel ezelőtt történt az is,

It was also fourteen years ago...

hogy Anna születésekor Andris meglepett bennünket a baba-mama mackópárossal, akiket Anna azóta is a kedvencei között őriz a szobájában.

Az pedig éppen tíz éve volt,

that Andras surprised us with the mommy-baby bears who are still favorites in Anna's bedroom.


And it was exactly ten years ago...

hogy Anna először állt síléccel a havon. Itt kezdődött a szerelem.

that Anna had skis on for the first time in her life. It was love at first sight.

Tíz év alatt a síléceket lecseréltük snowboardra, a 110-es síruhát 164-esre, és íme Anna a tizennegyedik születésnapján:

Over the past ten years, the skis were replaced by a snowboard and the 4T ski outfit changed into a size 14, but the love is still there. Voilà: Anna on her 14th birthday.

Anna 14?!

Anna ma tizennégy éves. Hip-hip-hurrá!

Ebből az alkalomból hadd javasoljam minden kedves családtagunknak, barátunknak, olvasónknak, hogy minél előbb kérjen autogramot tőle, mert most még ingyen van! Pár év múlva, befutott művészként, nem biztos, hogy egyszerű lesz hozzájutni.

És hogy művész lesz, az biztos. Lehet, hogy színésznő lesz, lehet, hogy zenész, és lehet, hogy festő vagy grafikus. Az érdeklődéséből bármelyik kijön. A tehetségéből meg főleg.

Ő azt mondja, építészmérnök lesz, mert akkor számolhat is, és rajzolhat is. Kétségtelenül ez a kombináció sem áll távol tőle.

Annának Leonardo da Vinci a példaképe, mert ő tudományban és művészetben egyaránt nagyot alkotott. Én kitartóan drukkolok az Annának (bár hol vannak manapság a Leonardo da Vincik?)!

Ha más nem, életművész lesz a mi kis Annánk. Ahhoz aztán igazán ért:)

Anna, nekünk akkor is Te leszel mindig a kedvenc művészünk, ha nem leszel Leonardo da Vinci. Boldog születésnapot! (Ugye kiállíthatjuk erre a falra néhány képedet?)

Anna turned fourteen today. Yay!

On this occasion, I'd like to suggest to all our readers, friends and family that now is the time to get an autograph from Anna while it is still free and easy to come by. In a few years, when she's an accomplished artist, she may not give out autographs free of charge any more...

And an artist she will be. She could become an actress, a musician, a painter or a graphic artist when she grow up. She could easily be any of these based on her interests. What's more, she could be any of these based on her talents, too.

She says she wants to be an architect, because an architect gets to use math as well as artistic skills. Obviously, this combination isn't a bad match, either.

She idolizes Leonardo da Vinci, who was brilliant in both the sciences and the arts. I don't think Leonardo da Vincis exist these days, but if that's her dream, I'm all for it.

If nothing else, Anna will be a leisure artist. And come to think of it, she would be great at it :)

Anna, no matter what, you'll always be our favorite artist, even if you don't become a Leonardo da Vinci. Happy Birthday! (Hope you don't mind if we display your artwork on this wall?)

Encore - Ráadás

Áron szülinapja még egy felvonásban, aztán átadjuk a porondot az Annának.

The final act of Aron's birthday play, before Anna takes over.

Áron 12

Míg rendesék január elején fogyókúráznak az újévi fogadalmuk keretében, mi meg sem próbáltunk még felhagyni az ünnepi dőzsöléssel és dorbézolással karácsony óta. Hiszen nálunk mindjárt szilveszter után beindul a születésnapi pörgés. Először az Áron, aztán az Anna, majd februárban a Lili.

While in early January every decent family is on a strict diet following their New Year's resolutions, we haven't stopped feasting and partying since Christmas. After all, this is the time of the biggest birthday extravaganza in our family. Aron and Anna in January, followed by Lili in February.

Az Áron ünnepén már túl is vagyunk: 12 éves lett a héten. Andrisnak és nekem ez a tizenkettedik születésnap mindig egy kicsit hátborzongató. Sose lehet tudni, hogy tizenkét éves korában mivé lesz egy gyerek.

Ez úgy kezdődött, hogy amikor az Anna kisbaba volt, egy közért pénztáránál sorban állva egy kedves beszédes alak megjegyezte, hogy milyen aranyos a kislány az ölünkben. Aztán mindjárt hozzátette, hogy persze ilyenkor még mind aranyos, de van a fejükben egy kapcsoló, ami tizenkét éves korukban misztikus módon kikapcsolja az agyukat, és onnantól kezdve felnőtt korukig képtelenek használni a saját eszüket. Ez jó viccnek tűnt akkor, aztán el is felejtkeztünk róla majd tizenkét évig. Legközelebb akkor jutott csak eszünkbe, amikor az Annának valahogy a tizenkettedik születésnapja körül mintha egyik napról a másikra kikapcsolódott volna az agya. Bingó!

Hát most itt állunk, libabőrösen, hogy a második gyerekünk is tizenkét éves lett! És ha meg nem kaptuk volna anno a közértben a felvilágosítást, most el sem tudnánk képzelni, hogy ebből az intelligens, megfontolt, udvarias Áronból is hamarosan egy puszta gombnyomással szeszélyes, tiszteletlen és hőbörgő tinédzser-figura lesz. De legalább most már fel vagyunk készülve a metamorfózisra. Én például a felkészülés jegyében most összeírom, hogy per pillanat, az agykikapcsolás előtt, milyen nagyszerű fiú is az Áron.

Áron imád velünk lenni. Legjobban azt szereti, ha társasjátékozunk, de jöhet akár egy jó beszélgetés is.

Mindenben kikéri a véleményünket. Mi több, számít is neki, amit mi mondunk.

Szereti a gondolatait megosztani itthon. Mindent elmesél, ami történik vele, az iskolai sztoriktól kezdve a rémálmokig.

Sosem beszél csúnyán.

Szó nélkül nekiáll iskola után a leckéjének. Ha B-t (négyest) kap, kikönyörgi a tanártól, hogy újra beadhassa a munkáját, és A-t (ötöst) kapjon.

Nem ciki neki puszival elbúcsuzni tőlünk az iskola előtt, mielőtt besétál az termébe. (Ez tíz pontos!)

Nem érti, miért kell egy embernek mobiltelefon. Főleg nem érti, hogy mire jó az a sok SMS, amit az Anna ír.

Értetlenül nézi, hogy az Anna, csak úgy, mint az összes tizenhároméves gyerek, kabát nélkül jár iskolába mínusz öt fokban. Ezeknek elment az esze?

Ha csak teheti, focizik. Ha kell, kimegy egy pályára egyedül is edzeni. Ha túl hideg van vagy esik az eső, bújja a focimagazinokat. Focista akar lenni. Ha kiöregszik, akkor építészmérnök lesz.

Falja a történelmet, a politikát, a mitológiát. Habzsolja a rockzenét. Ezeket általában A-tól Z-ig, lexikonszerűen.

El nem múlasztana egy szombati németórát, mert akkor lemarad.

Ha elemében van, kabaréelőadásokat tart itthon. Elképesztő humora van!

Nagy ínyenc -- kedvence a szték (jó véresen), a mézes-mustáros garnéla, a bolognai spagetti (becenevén milánói vakaróni), és minden, ami csokis.

Nahát, megvolt az ünneplés, mézes-mustáros garnélával, milánói vakarónival, és a francia csokitortával. Fel vagyunk készülve az agykikapcsolásra. Addig is minden nap ajándék ezzel a csupa-szeretet nagyfiúval. Boldog születésnapot, Áron!

Well, Aron turned 12 this week. Andras and I tend to get goosebumps when we think of the kids' 12th birthday. You never know what becomes of a child when they turn 12.

It all started with a short conversation at the grocery store when Anna was a baby. While standing in line, a nice guy turned to us and casually commented that the baby in our arms was very cute. He then added that at this age all kids are cute, but sadly there's a switch in their head which, at age twelve, mysteriously turns their brain off, and they won't be able to think again until it turns back on years later. It sounded like a good joke at that time, and we didn't give it any thoughts back then. Until over a decade later, around Anna's 12th birthday, her brain seemed to have mysteriously shut down from one day to the other. Bingo!

And here we are again, covered with goosebumps as our second child just turned twelve. Had we not been forewarned in the grocery store, we couldn't imagine that our intelligent, sensible and polite Aron could turn into an impulsive, disrespectful and angry dude called a 'teenager' at the push of a button. At least we are ready for the metamorphosis now. As part of the preparedness package, I am now describing Aron in his pre-switch form, so we have some nice memories to hold on to.

Aron loves to hang out with us. He loves to play board games with the family, but appreciates a good family conversation, as well.

He asks our opinion. What's more, he listens to us.

He likes to share his thoughts with us. He'll tell us everything that happens to him, from school stories to nightmares.

He never uses bad words.

He doesn't need to be reminded to do his homework. If he gets a B, he'll beg the teacher for an opportunity to redo his work.

He willingly kisses us goodbye in front of the school building before he goes into his classroom. (This is worth ten points!)

He doesn't understand why people need cell phones. He is particularly puzzled by Anna's non-stop texting.

He thinks Anna (and all her 13-year-old friends) are crazy to go to school in a sweater when it is 20 degrees outside. Wouldn't a coat make sense?

He'll take every opportunity to play soccer. He'll go out on the field by himself to practice. If it's too cold or rainy, he'll read his soccer magazines. He wants to be a professional soccer player. After that, he'll be an architect.

He can't get enough of history, politics and mythology. He lives and breathes rock music. All this from A to Z, in a lexicon style.

He would never skip a German class on Saturday morning. He would not want to fall behind.

He can be the funniest stand-up comedian when he feels like it. He has a very unique sense of humor.

He is a serious food connoisseur. His favorites include rare steak, honey-mustard shrimp, Spaghetti Bolognese, and anything that involves good chocolate.

Well, we had our fancy birthday celebration with the Spaghetti Bolognese, the honey-mustard shrimps and the French chocolate mousse cake. We are now prepared for the brain-transformation. Until then, we'll take every day as a gift with this super-sweet big boy. Happy Birthday, Aron!