"És hogy bírod négy gyerekkel a strapát?"
Ezzel a kérdéssel olyan gyakran találom szemben magamat, hogy már csak elmosolyodom, és rávágom a rutin válaszomat: "Két gyerek után már mindegy, hogy hányan vannak!"
És tényleg van benne valami. Két gyerek után az ember élete folyton a gyerekek körül forog, a házban mindig rendetlenség van, az autó tele van gyereküléssel, és tíz évig gondolni sem lehet egy jó étteremre, színházra vagy kirándulásra. Nem úgy persze az állatkertre meg a játszótérre. Két gyerek erről ugyanúgy tud gondoskodni, mint négy vagy nyolc.
Na de nemrégiben a Nóra és az Áron egy-egy barátjuknál töltötték a péntek estét, így két gyerekkel ülhettünk le vacsorázni, és éjszakába nyúlóan négyesben tereferéltünk. És két gyerekkel egyáltalán nem olyan volt az este, mint néggyel.
Négy személyre pikk-pakk meg lehet teríteni az asztalt. A vacsora közben nincs zsivaly. Olyan kevés étel fogy, hogy a maradékból még a másnapi vacsora is kijön. Kaja után az asztalt egy szempillantás alatt lerámoljuk, hiszen csak az asztal felét kellett használnunk. Az egyébként olyan fájdalmas fogmosás-fürdés-pizsama szertartáson könyörgés nélkül tíz perc alatt túlvagyunk. Szóval vannak, akik ennyivel megússzák minden nap?!
Aztán egy-egy este, mikor félig ájultan beesem az ágyba, szintén eszembe jut, hogy azért négy gyerek az nem két gyerek. Hogy illusztráljam a strapamennyiséget, végigmegyek egy hétfői napunkon. Ezt leginkább magamnak írom össze, hogy ne sírjam vissza ezeket a napokat, amikor a gyerekek már egyetemre járnak ;-)
Szóval, a hétfőnk ilyen:
Reggel a hétvégén lecsupaszított fridzsiderből kihalászom a maradványokat, és négy embernek ebédet csomagolok belőle.
Leadom a gyerekeket az iskolában, aztán vágtatok a közértbe, különben felkopik az állunk a hét hátralevő részében.
Megveszek 9 liter tejet (nem viccelek: 3,5 liter 2%-ost, 3,5 liter zsírmentest, és 2 liter laktózmentest -- és nem a tartóstejről beszélek, hanem a friss tejről, aminek a hűtőben kell helyet találnunk), 24 zsömlét, 36 tojást, 3 kiló húst, tíz doboz joghurtot, öt-hat doboz müzlit, hogy csak a lista állandó első néhány sorát említsem. Ezzel kihúzzuk péntekig.
Otthon épphogy elrámolom a cuccot, máris sétálhatok ki az iskolabusz-megállóba, mert hétfőn a Lilikének csak 11:15-ig tart az iskola.
Lilivel megebédelünk (én inkább reggelizem, mert előtte még nem ettem semmit), aztán elfurikázunk a műjégpályára, mert ugyan a korcsolyaórája csak csütörtökön van, hetente egyszer ki kell mennie a jégre gyakorolni. Szóvan gyakorlunk egy sort. Lilikével ilyenkor madarat lehet fogatni.
Aztán szaladunk haza, hogy mire fél kettőkor a Nóra és az Áron megérkeznek az iskolából, mi is otthon legyünk. Különben mindenki elfelejt nekiállni a házi feladatának.
Háromra fuvolaórára visszük a Nórát. Fél négyre vissza kell érni érte, és mivel hazamenni nem érdemes, inkább beugrunk a Lilivel a könyvtárba néhány új mesekönyvért.
Nórát a fuvolaóráról egyenesen a zenekari próbára taxizzuk 3:45-re.
Innen haza, de a házba bemenni nincs időnk, csak betelefonálunk az Annának, aki időközben hazaért az iskolából, hogy két perc múlva a ház előtt vagyunk, és beszállhat az autóba: irány a rajzóra.
Ezután van negyven percem otthon, mielőtt a Nórát haza kell hoznom a zenekarról. Ilyenkor észre szoktam venni, hogy van ám egy fiam is, akkor is, ha ma nem ő a főszereplő, és végigrágom vele a legfrissebb futballhíreket, csak hogy ne tűnjön föl szegénykének, hogy egész nap rá se nézek. Közben beindítok egy mosást.
Aztán már csak két fuvar: Nórát haza a zenekarról, aztán hat-nyolc perc otthon, majd Annát haza a rajzóráról.
Hat húszra lenyomtunk minden programot, úgyhogy én, mint aki jól végezte dolgát, nekiláthatok vacsorát főzni. Még szerencse, hogy van miből főzni, mert reggel bevásároltam. Innen minden sínen van, csakhogy amikor lejár a mosógép és leszaladok átrámolni a ruhát a szárítóba, garantáltan odakap a vacsora. De sebaj, hétfő estére elég alcsonyak az elvárások.
Hál' istennek csak egy hétfő van a héten. Nem minden napunk ilyen sűrű ám, ezért máskor arra is jut időm, hogy kitakarítsam a konyhát vagy összepározzam a heti kb. 110 darab zoknit (megint nem viccelek ám, hét nap szorozva tizenkét lábbal az heti 42 pár, plusz a vasárnapi sízoknik, Nóra tánczokniai, meg néhány tornazokni itt-ott, 50-60 pár mindig van).
Az a legviccesebb, hogy én meg közben állás után akarok nézni. Persze ha én dolgozni járnék, akkor nem lenne rajzóra az Annának meg fuvolaóra a Nórának meg korcsolyázás a Lilinek, és cserébe a megspórolt pénzből étteremből hozhatnánk minden este a vacsorát és eldobható zoknikat hordhatnánk. Hmm... Ezen még gondolkodom...
Sunday, January 31, 2010
Friday, January 22, 2010
Anna Anno
Tizennégy éve történt...
It was fourteen years ago...
hogy a család lányvonalán négy generáció együtt lehetett egy megörökítésre.
that four generations of girls in our family got to pose together for a snapshot that we will cherish forever.
Tizennégy évvel ezelőtt történt az is,
It was also fourteen years ago...
hogy Anna születésekor Andris meglepett bennünket a baba-mama mackópárossal, akiket Anna azóta is a kedvencei között őriz a szobájában.
Az pedig éppen tíz éve volt,
that Andras surprised us with the mommy-baby bears who are still favorites in Anna's bedroom.
And it was exactly ten years ago...
hogy Anna először állt síléccel a havon. Itt kezdődött a szerelem.
that Anna had skis on for the first time in her life. It was love at first sight.
Tíz év alatt a síléceket lecseréltük snowboardra, a 110-es síruhát 164-esre, és íme Anna a tizennegyedik születésnapján:
Over the past ten years, the skis were replaced by a snowboard and the 4T ski outfit changed into a size 14, but the love is still there. Voilà: Anna on her 14th birthday.
Tuesday, January 19, 2010
Anna 14?!
Anna ma tizennégy éves. Hip-hip-hurrá!
Ebből az alkalomból hadd javasoljam minden kedves családtagunknak, barátunknak, olvasónknak, hogy minél előbb kérjen autogramot tőle, mert most még ingyen van! Pár év múlva, befutott művészként, nem biztos, hogy egyszerű lesz hozzájutni.
És hogy művész lesz, az biztos. Lehet, hogy színésznő lesz, lehet, hogy zenész, és lehet, hogy festő vagy grafikus. Az érdeklődéséből bármelyik kijön. A tehetségéből meg főleg.
Ő azt mondja, építészmérnök lesz, mert akkor számolhat is, és rajzolhat is. Kétségtelenül ez a kombináció sem áll távol tőle.
Annának Leonardo da Vinci a példaképe, mert ő tudományban és művészetben egyaránt nagyot alkotott. Én kitartóan drukkolok az Annának (bár hol vannak manapság a Leonardo da Vincik?)!
Ha más nem, életművész lesz a mi kis Annánk. Ahhoz aztán igazán ért:)
Anna, nekünk akkor is Te leszel mindig a kedvenc művészünk, ha nem leszel Leonardo da Vinci. Boldog születésnapot! (Ugye kiállíthatjuk erre a falra néhány képedet?)
Anna turned fourteen today. Yay!
On this occasion, I'd like to suggest to all our readers, friends and family that now is the time to get an autograph from Anna while it is still free and easy to come by. In a few years, when she's an accomplished artist, she may not give out autographs free of charge any more...
And an artist she will be. She could become an actress, a musician, a painter or a graphic artist when she grow up. She could easily be any of these based on her interests. What's more, she could be any of these based on her talents, too.
She says she wants to be an architect, because an architect gets to use math as well as artistic skills. Obviously, this combination isn't a bad match, either.
She idolizes Leonardo da Vinci, who was brilliant in both the sciences and the arts. I don't think Leonardo da Vincis exist these days, but if that's her dream, I'm all for it.
If nothing else, Anna will be a leisure artist. And come to think of it, she would be great at it :)
Anna, no matter what, you'll always be our favorite artist, even if you don't become a Leonardo da Vinci. Happy Birthday! (Hope you don't mind if we display your artwork on this wall?)
Sunday, January 17, 2010
Encore - Ráadás
Thursday, January 14, 2010
Áron 12
Míg rendesék január elején fogyókúráznak az újévi fogadalmuk keretében, mi meg sem próbáltunk még felhagyni az ünnepi dőzsöléssel és dorbézolással karácsony óta. Hiszen nálunk mindjárt szilveszter után beindul a születésnapi pörgés. Először az Áron, aztán az Anna, majd februárban a Lili.
While in early January every decent family is on a strict diet following their New Year's resolutions, we haven't stopped feasting and partying since Christmas. After all, this is the time of the biggest birthday extravaganza in our family. Aron and Anna in January, followed by Lili in February.
Az Áron ünnepén már túl is vagyunk: 12 éves lett a héten. Andrisnak és nekem ez a tizenkettedik születésnap mindig egy kicsit hátborzongató. Sose lehet tudni, hogy tizenkét éves korában mivé lesz egy gyerek.
Ez úgy kezdődött, hogy amikor az Anna kisbaba volt, egy közért pénztáránál sorban állva egy kedves beszédes alak megjegyezte, hogy milyen aranyos a kislány az ölünkben. Aztán mindjárt hozzátette, hogy persze ilyenkor még mind aranyos, de van a fejükben egy kapcsoló, ami tizenkét éves korukban misztikus módon kikapcsolja az agyukat, és onnantól kezdve felnőtt korukig képtelenek használni a saját eszüket. Ez jó viccnek tűnt akkor, aztán el is felejtkeztünk róla majd tizenkét évig. Legközelebb akkor jutott csak eszünkbe, amikor az Annának valahogy a tizenkettedik születésnapja körül mintha egyik napról a másikra kikapcsolódott volna az agya. Bingó!
Hát most itt állunk, libabőrösen, hogy a második gyerekünk is tizenkét éves lett! És ha meg nem kaptuk volna anno a közértben a felvilágosítást, most el sem tudnánk képzelni, hogy ebből az intelligens, megfontolt, udvarias Áronból is hamarosan egy puszta gombnyomással szeszélyes, tiszteletlen és hőbörgő tinédzser-figura lesz. De legalább most már fel vagyunk készülve a metamorfózisra. Én például a felkészülés jegyében most összeírom, hogy per pillanat, az agykikapcsolás előtt, milyen nagyszerű fiú is az Áron.
Áron imád velünk lenni. Legjobban azt szereti, ha társasjátékozunk, de jöhet akár egy jó beszélgetés is.
Mindenben kikéri a véleményünket. Mi több, számít is neki, amit mi mondunk.
Szereti a gondolatait megosztani itthon. Mindent elmesél, ami történik vele, az iskolai sztoriktól kezdve a rémálmokig.
Sosem beszél csúnyán.
Szó nélkül nekiáll iskola után a leckéjének. Ha B-t (négyest) kap, kikönyörgi a tanártól, hogy újra beadhassa a munkáját, és A-t (ötöst) kapjon.
Nem ciki neki puszival elbúcsuzni tőlünk az iskola előtt, mielőtt besétál az termébe. (Ez tíz pontos!)
Nem érti, miért kell egy embernek mobiltelefon. Főleg nem érti, hogy mire jó az a sok SMS, amit az Anna ír.
Értetlenül nézi, hogy az Anna, csak úgy, mint az összes tizenhároméves gyerek, kabát nélkül jár iskolába mínusz öt fokban. Ezeknek elment az esze?
Ha csak teheti, focizik. Ha kell, kimegy egy pályára egyedül is edzeni. Ha túl hideg van vagy esik az eső, bújja a focimagazinokat. Focista akar lenni. Ha kiöregszik, akkor építészmérnök lesz.
Falja a történelmet, a politikát, a mitológiát. Habzsolja a rockzenét. Ezeket általában A-tól Z-ig, lexikonszerűen.
El nem múlasztana egy szombati németórát, mert akkor lemarad.
Ha elemében van, kabaréelőadásokat tart itthon. Elképesztő humora van!
Nagy ínyenc -- kedvence a szték (jó véresen), a mézes-mustáros garnéla, a bolognai spagetti (becenevén milánói vakaróni), és minden, ami csokis.
Nahát, megvolt az ünneplés, mézes-mustáros garnélával, milánói vakarónival, és a francia csokitortával. Fel vagyunk készülve az agykikapcsolásra. Addig is minden nap ajándék ezzel a csupa-szeretet nagyfiúval. Boldog születésnapot, Áron!
Well, Aron turned 12 this week. Andras and I tend to get goosebumps when we think of the kids' 12th birthday. You never know what becomes of a child when they turn 12.
It all started with a short conversation at the grocery store when Anna was a baby. While standing in line, a nice guy turned to us and casually commented that the baby in our arms was very cute. He then added that at this age all kids are cute, but sadly there's a switch in their head which, at age twelve, mysteriously turns their brain off, and they won't be able to think again until it turns back on years later. It sounded like a good joke at that time, and we didn't give it any thoughts back then. Until over a decade later, around Anna's 12th birthday, her brain seemed to have mysteriously shut down from one day to the other. Bingo!
And here we are again, covered with goosebumps as our second child just turned twelve. Had we not been forewarned in the grocery store, we couldn't imagine that our intelligent, sensible and polite Aron could turn into an impulsive, disrespectful and angry dude called a 'teenager' at the push of a button. At least we are ready for the metamorphosis now. As part of the preparedness package, I am now describing Aron in his pre-switch form, so we have some nice memories to hold on to.
Aron loves to hang out with us. He loves to play board games with the family, but appreciates a good family conversation, as well.
He asks our opinion. What's more, he listens to us.
He likes to share his thoughts with us. He'll tell us everything that happens to him, from school stories to nightmares.
He never uses bad words.
He doesn't need to be reminded to do his homework. If he gets a B, he'll beg the teacher for an opportunity to redo his work.
He willingly kisses us goodbye in front of the school building before he goes into his classroom. (This is worth ten points!)
He doesn't understand why people need cell phones. He is particularly puzzled by Anna's non-stop texting.
He thinks Anna (and all her 13-year-old friends) are crazy to go to school in a sweater when it is 20 degrees outside. Wouldn't a coat make sense?
He'll take every opportunity to play soccer. He'll go out on the field by himself to practice. If it's too cold or rainy, he'll read his soccer magazines. He wants to be a professional soccer player. After that, he'll be an architect.
He can't get enough of history, politics and mythology. He lives and breathes rock music. All this from A to Z, in a lexicon style.
He would never skip a German class on Saturday morning. He would not want to fall behind.
He can be the funniest stand-up comedian when he feels like it. He has a very unique sense of humor.
He is a serious food connoisseur. His favorites include rare steak, honey-mustard shrimp, Spaghetti Bolognese, and anything that involves good chocolate.
Well, we had our fancy birthday celebration with the Spaghetti Bolognese, the honey-mustard shrimps and the French chocolate mousse cake. We are now prepared for the brain-transformation. Until then, we'll take every day as a gift with this super-sweet big boy. Happy Birthday, Aron!
Subscribe to:
Posts (Atom)